Minaretet építenének Magyarországon a törökök
Újra felépítené a minaretet Szigetváron Törökország a várostrom 450. évfordulójára időzített államfői találkozóra – írta az Index, amely szerint a magyar kormány állítólag már rábólintott a tervre.
Újra felépítené a minaretet Szigetváron Törökország a várostrom 450. évfordulójára időzített államfői találkozóra – írta az Index, amely szerint a magyar kormány állítólag már rábólintott a tervre.
Recep Tayyip Erdogan török államfő megsértése miatt emeltek vádat egy 17 éves fiú ellen, akit előzetes letartóztatásba is helyeztek Corluban - jelentette hétfőn az Anadolu török állami hírügynökségre hivatkozva az AFP.
A török államfő állítja, Ankarának bizonyítékai vannak arra, hogy Moszkva érintett az IÁ-val való olajkereskedelemben. Putyin éppen szerdán állította azt, hogy személyesen Erdogan családja üzletel az Iszlám Állammal.
Amit Keletnek neveztünk, az messze nem olyan egységes világ, mint a liberális Nyugat. Ezért lövik egymás repülőit, és ezért nézünk mi olyan hülyén.
A török államfő az oroszok állítására, miszerint a családja is érintett az Iszlám Állam terrorszervezettel való olajbizniszben, azt mondta: aki ilyet mond, bizonyítsa is be. Amint megfelelő bizonyítékok vannak, ő lemond.
Az orosz védelmi minisztérium műholdas felvételeket mutatott be, amik azt hivatottak bizonyítani, hogy több csempészútvonalon szállítanak Törökországba olajat az Iszlám Állam által uralt vezetékekből. Az oroszok szerint a török államfő és családja is érintett a bizniszben, de lemondását nem követelték. A török fél egyelőre nem reagált.
Vezető szerkesztőket állítottak bíróság elé Törökországban, mert bírálni merték az államfőt.
Recep Tayyip Erdogan török elnök kifejezte sajnálatát szombaton amiatt, hogy egy török vadászgép négy nappal korábban lelőtte az orosz légierő egyik vadászbombázóját a szíriai határnál.
Két ismert török újságírót letartóztattak csütörtökön "terroristák támogatásának" a vádjával, mivel a CNN Turk jelentése szerint olyan felvételeket tettek közzé, amelyek szerintük azt bizonyítják, hogy a török hírszerzés Szíriába irányuló fegyverszállításokban működött közre.
A török elnök azt mondja, hogy hiába hívja az orosz elnököt telefonon, Putyin nem válaszol neki. Recep Tayyip Erdogan a France 24-nek adott interjújban azt is mondta, hogy másképpen reagáltak volna, ha tudják, hogy egy orosz gép sértette meg a légterüket. A CNN-nek adott interjúban ugyanakkor a török elnök azt mondta: nem kérnek bocsánatot Oroszországtól, szerinte ezt annak kellene megtennie, aki megsértette a török légteret.
Boris Kálnoky, aki több német lapnál dolgozik külpolitikai újságíróként, ironikusnak tartja, hogy miközben a terror elleni harc jegyében Putyinnal, Aszad szíriai elnökkel és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel barátkozik a Nyugat, még mindig a kerítésépítő Orbán a rosszfiú.
Hatalmas meglepetésre Recep Tayyip Erdogan pártja megszerezte az abszolút többséget a török választásokon.
A török elnök brüsszeli látogatása alatt testőrei többször hatásköri vitába keveredtek és összeverekedtek a belga rendőrökkel.
Törökország kulcsországgá vált: mind menekültügyben, mind a szíriai fegyveres konfliktus ügyében frontvonalban van, és az oroszokkal is ellentmondásossá lett mára a viszonya. Oroszország feszíti a húrt, a NATO keménykedik – a hidegháborús retorika ismét a csúcsra jár. Az angolok pedig már a harmadik világháborút emlegetik – mi pedig az orosz-amerikai együttműködés szükségét.
A török államfő brüsszeli tárgyalásain arra emlékeztetett, hogy Törökország az elmúlt években 2,5 millió menekültet fogadott be, míg egész Európába összesen 250 ezret.
Terroristák, diktátorok, nacionalisták és prominens vezetők is hozzájárultak ahhoz, hogy a határok nélküli Európa eszméje a végét járja. A Politico című brüsszeli közéleti portál által "piszkos tizenkettőnek" nevezett felelősök között előkelő helyet foglal el Orbán Viktor, aki második a listán, mindjárt Bassár el-Aszad után.
Nem sikerült koalíciós kormányt alakítani a kijellölt határidőig, ezért novemberben előrehozott választást tartanak Törökországban.
Szultáni allűröket mutat Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki üldözött ellenzékiből lett reformokat végrehajtó felvilágosult iszlamista kormányfő, de az utóbbi időben illiberális útra tért – írja a friss HVG.
Nem sikerült koalíciós partnert találnia, ezért visszaadta kormányalakítási megbízatását a török miniszterelnök. Erdogan új választásokat írhat ki.
A Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) való békefolyamatot 2012-ben az akkor még miniszterelnöki tisztséget betöltő Erdogan kormánya kezdeményezte. A cél az 1984 óta 40 ezer ember halálát okozó lázadás lezárása volt. A török elnök most azt mondta: ennyi volt.